Kisovi

kisovi 0

A méretéből adódóan, a városban csak „kisovi” néven emlegetett telephely, egy, a főúttól nem messzire lévő mellékutcában van, közvetlen szomszédsággal a 2014-ben átadott bölcsődével.

A kisvárosi környezetébe illő, 2009-ben teljesen felújított földszintes épület három tágas csoportszobának, egy nagy közös mosdónak, egy tornateremnek, nevelői és fejlesztő szobának, szertárnak, irodának, orvosi szobának és melegítő konyhának ad helyet.

Az épületbe lépve tágas folyosó tárul elénk, ahonnét baloldalra nyílnak a csoportszobák, illetve a mosdó. Jobbra a konyha, majd az udvarra vezető kijáratok. A folyosón és az egyik teremben is nagyméretű, vászonra festett képek találhatóak, amelyet egy helyi festőművésznő készített. Az óvoda sajátossága, hogy két udvarrész is van. Az egyikre a mosdón át lehet kijutni. Minden csoportszobának van még egy kijárata, amely erre az udvarra nyílik.

A másik udvarrészt két csoport, két kijárati lehetőséggel használja. Itt hinták, libikóka, homokozók, és egy csúszdás-mászó falas-hintás játékvár található. A füves és aszfaltozott terület lehetőséget nyújt változatos tevékenységekre.(Teke, ugróiskola, rollerezés, motorozás, labdajátékok.) A kerti asztalok és padok a szabadban történő étkezés lehetőségét biztosítják, illetve az ábrázoló tevékenységekre is mód van. Az udvaron található egy játék és eszköztároló faház, és egy fűthető gyermek illemhely. A szabadlevegőn való mozgást egy nagyméretű műfüves focipálya is elősegíti.

A csoportszobák különböző állatokról kapták a nevüket. Az első csoport a nyuszi, a középső a mókus, a harmadik csoport a méhecske. A termek bútorai hasonlóak, a bútorok él-fóliájának színében különböznek. A csoportszobák egyéni jellegét az ott dolgozó óvodapedagógusok díszítő, teremrendező munkája adja. Minden teremben egyedi, kedves falfestmény található.

A családias környezetben gyermek, felnőtt egyaránt jól érezheti magát.

Címeink

  • 2314 Halásztelek, Óvoda utca 3.
  • 2314 Halásztelek, Iskola utca 2.

Kapcsolat

  • +36 24 474 518
  • +36 24 450 551
  • Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Nyitvatartási idő

H-P 6-18
Szo-V zárva